12.fejezet - Fény vagy árnyék?

"Mindig törekedtem arra, hogy megőrizzek egy darabot gyermeki énemből...hogy az életet álomként fogjam fel. Azt hittem, ettől több leszek, mint a rideg felnőttek, mert így mindig tudok majd hinni és remélni. Aztán jött ő, és mindent lerombolt. Rá kellett jönnöm, hogy egy gyermek nem lehet szerelmes."

Dominica

- Na, mesééélj! - rángatta meg óvatosan Caroline a karomat, miközben vigyorgott, mint egy vadalma.

- Te meg mitől virultál így ki? - kérdeztem őt méregetve.

- Végre én is húzhatlak valamivel - mondta egy vállrántással körítve.

- Ennyi?

- Egy cseppnyi öröm - vigyorgott.

- Tessék, még egy kis boldogsághormon - nyomtam a kezébe a két megolvadt csokit, amelyeket kirángattam retikülömből.

- Csokit is kaptál. Akkor annyira nem lehetett rossz! - vonta le a következtetést.

- Pedig az volt! - mondtam elkötelezetten.

- Miért van az, hogy a hanglejtéseden csakúgy nem tükröződik eme kijelentésed, mint az arcodon? - fojtott el egy sunyi mosolyt.
- Nem tudom. Te akarsz folyton diagnosztizálni - rántottam meg a vállamat.
- Akkor álljunk másképp a dologhoz. Mi volt benne olyan rossz? - kérdezte kíváncsian.
- Az, hogy Harry egy paraszt - próbáltam komolyan kimondani, de elnevettem magam közben.
- Aha. Szóval belezúgtál egy parasztba - bólintott megértően.
- Nem! Nem zúgtam bele! - tiltakoztam, de már késő volt, mert arcom már lángolt.
- Persze. Csak jó a vérkeringésed, mi? - simított végig piros fejemen.
- Pontosan! Csak a vérkeringés teszi! - állítottam. - Jó, lehet, hogy kicsit megkedveltem, de attól még haragszok rá- mondtam el az igazat.
- Miért is? - kérdezett vissza Car, miközben gyanúsan méregette egyre jobban megfeszülő arcomat.
- Megcsókolt - leheltem halkan magam elé, és óvatosan megérintettem ajkaimat, melyen még éreztem Harry szájának nyomait.
- Ez még nem a világ vége - mosolyodott el Caroline. - Tudod, itt kezdődik a férfi-nő kapcsolat.
- Te ezt nem érted! Ez volt életem első igazi csókja! Sőt, még az igazi jelzőt is kivehetem, az állítás nem veszti érvényét- ráztam a fejemet, mintha csak fel akarnék ébredni életem keserédes álmából.
- Szóval innen fúj a szél.- bólintott. - Nem ilyennek képzelted el, igaz?
- Nem. Vagyis de. Ahhj, nem tudom! - fogtam a fejemet tanácstalanul.
- Most melyik? - kavarodott be.
- Azt hiszem, maradok a mindent elfedő 'nem tudom'-nál - bólintottam nagyot sóhajtva.
- Értem. Akkor nem erőltetem - nyugodott bele, hogy nem beszélek.  

 ***

"Nincs olyan, hogy tiszta, vagy makulátlan. Előbb, vagy utóbb úgyis mindenkit utolér a szenny, ha az alábbi címkével van ellátva Isten állatkertjében: ember."

Harry

- Ilyen nincs! - vágta le dühösen az asztalra telefonját Ronald, és a hatás fokozása kedvéért még be is mutatott neki.

- Mi történt? - kérdeztem, csak udvariasságból, mert tudtam, így is, úgy is elmondja, akkor is, ha engem ez nem érdekel.

- A modell, aki a barátnődet játszotta volna, lemondta a szerepet! - a haragtól kiabált.

- Szerezz egy másikat - vontam meg a vállamat, jelezve, hogy oldja meg egyedül.

- Ha az olyan egyszerű lenne! - mondta, és felbontott egy üveg vodkát, majd meghúzta. Szemeit kétségbeesetten körbefuttatta a szobán, majd tekintete végül baljósan állapodott meg rajtam.

- Mi van? - kérdeztem hátra hőkölve.

- Te tudnál segíteni! - mosolyodott el gonoszan.

- Én?! - kérdeztem, és majdnem elestem hátrálás közben.

- Bizony-bizony - bólogatott. - Úgy tudom, tegnap találkoztál azzal a barna kis szépséggel.

Riadtan néztem rá, majd nagy nehezen rendeztem arcizmaimat. Végtére is színész vagyok.

- Melyikre gondolsz? Tudod, este kicsit kirúgtam a hámból, és ma reggelre már kicsit zavaros, hogy melyikre tartasz igényt a sok közül - adtam a hülyét.

- Nem értem, hogy ilyen színészi készségekért egyáltalán miért fizetek - röhögött fel saját, olcsó poénján.

- Én sem értem, hogy ha annyira rossz vagyok, miért harcoltál a szerződésemért - tártam szét a kezeimet.

- Nem kérdeztelek. Egyébként ezt már egyszer kifejtettem. Én sem értem, mit kedvelnek rajtad - nézett rám megvetően. - Egyébként én arra a kis szürke szeműre gondoltam, akivel oly meghitten nevetgéltetek az egyik kávézó teraszán - mondta foghegyről.

- Ja, az nem egy könnyű eset. Faképnél hagyott - tettem még mindig a nőcsábászt.

- Érthetetlen - csóválta a fejét Ronald, hangneme mérhetetlen iróniát hordozott. - De azért meg tudnád szerezni, nem?

- Ő nem modell! - csattantam fel. - Sem színésznő!

- De szép kis arca van. Nyugi van, kisfiú! - veregette meg a vállamat, amikor kezem önkéntelenül ökölbe szorult. - Csak egy forgatásról lenne szó!

- Nálad minden így indul! - fintorogtam.

- Lehetséges. De inkább ne akard megtudni, hogyan végződik! - nyúlt csípőjéhez. Nem tudtam eldönteni, valóban van-e nála fegyver, vagy csak fenyegetni akar, de abban biztos voltam, hogy tőle bármi kitelik.

- Annyit küzdöttél az aláírásomért a szerződéshez, most meg megölnél? - vigyorodtam el kihívóan.

- Igazad van, várnom kell, amíg kialszanak a filmgyár lámpái - bólintott. - De az életedet addig is meg tudom keseríteni!

- Nagyon már nincs mit rontani rajta - vontam meg a vállamat.

- Igazán? Akkor miért véded úgy azt a kislányt? - vonta fel egyik szemöldökét. Felmordultam.

- Egyszer mondom el, Ronald! Őt hagyd békén! - artikuláltam hevesen.

- Én nem bántom, ha együtt működik - vetette oda flegmán. - És a ti kapcsolatotok sem érdekel túlzottan. Csak szerezd meg!- adta ki a parancsot.

- Kizárt - szögeztem le.

- Gondolom tegnap elfelejtettél beszámolni neki a nagy bókolás közepette, hogy milyen körülmények között halt meg a bátyja. Pontosabban, hogy miattad halt meg! - vetette be a piszkos módszerét. Tudta, hogy ezzel a balesettel mostantól mindig sakkban tud tartani majd, mert nem esik nehezére rám hárítani a felelősséget. - Pedig lett volna lehetőséged elmondani, úgy csiripelték a madarak, hogy szóba kerültek az eltávozottak is. De ha nem segítesz, én kénytelen leszek elárulni neki, hogy bizony a miattad kellett meghalnia a testvérének... Tudod! Ha valami nem lesz az enyém, akkor a tiéd sem! Mikor tanulod már meg a farkastörvényeket? - tárta szét kezeit, ártatlan arccal.

- Te napról-napra mocskosabb vagy! - vágtam oda durván.

- Köszönöm, de szoktam fürödni! - mondta, miközben megszorította nyakkendőjét.

- Komolyan nyomoztatsz utánam? - próbáltam megemészteni az imént hallottakat.

- Én nem így mondanám. Csak szemmel tartatlak, nehogy butaságot csinálj! - kacsintott vészjóslóan rám. - Egyébként még miért is vagy mindig itt? A sminkes már nagyon vár téged! Ellie, vagy hogy is hívják? - tettetett tűnődést. - Bájos teremtés!

- Ha te mondod - forgattam meg szemeimet, és már nyitottam is az ajtót, hogy menjek.

- Melyik nap várhatjuk a barátnődet? - kiáltott még utánam önelégülten. Dacosan becsaptam az ajtót, válasz nélkül távoztam. 

***

"Vajon mi teszi ezt? Beszélek róla, és megjelenik. Mintha csak érezné, hogy róla esik szóváltásom, hogy az ő nevét morzézza szívritmusom. Vajon ő is ugyanezt érzi?"

Dominica

- Nyitom! - kiáltottam Carolinenak, aki fehér, lisztes kezekkel tartott az ajtó felé. - Menj csak vissza a konyhába! - kacsintottam.

- Nem kockáztatsz, nehogy később legyen kész, ugye? - kérdezte, én pedig pajkosan bólintottam, miközben lazán kinyitottam az ajtót.

- Hali! - köszönt egy rekedt hang, én pedig ugrottam egyet, amint megfordultam.

- Harry! - mondtam meglepődve.

- Még mindig ez a nevem - biccentett.

- Mit keresel itt? - kérdeztem meglepődve. - Nem említettem a lakcímemet - ráncoltam szemöldökeimet.

- Csiripelték a madarak - húzta félmosolyra száját, és egy pillanatig elbámult mellettem. - Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek - közölte nehézkesen.

- Miért is? - tettem az agyamat.

- Boszorkány vagy - nevette el magát.

- Tényleg nem tudom - ráztam a fejemet játszva.

- Azért, hogy nem tudtam uralkodni magamon, és megcsókoltalak. Bár továbbra is fent tartom azon állításomat, hogy mindketten élveztük, de most mégis megbocsátásodért esedezem - tette gyorsan hozzá, nehogy azt a benyomást keltse, hogy valóban megbánta. Ő az a tipikus férfi fajta volt, aki igyekezett fent tartani a rossz fiús látszatot, mert fél, hogyha nem tenné, akkor az emberek megvetnék, és nem heverne minden csaj a lába előtt.

- Még meggondolom - válaszoltam, mire megforgatta szemeit. - Tudod, szerintem egész mást jelentett kettőnknek az a csók - váltottam a szót komolyra.

- Szerintem én csak a tudtodra adtam, hogy tetszel, te pedig bizonyságot adtál afelől, hogy ez fordítva is így van.
- Dominica! - ordított Car a konyhából.
- Bocsi, de most mennem kell! - szóltam Harryhez, de ő önállósítva magát belépett mellettem a házba.
- Oké, megvárlak - közölte, és már nézett is körül, én pedig furcsán bámultam rá. - Ezen a szent helyen - toppantott egyet lábával, mikor közbe akartam szólni.
- Domi! Segíts már, az egész konyha habban úszik! - jött Caroline, hogy munkára fogjon, de megtorpant, amikor megpillantotta vendégünket. - Szervusz Harry! - köszöntötte, majd makogott valamit arról, hogy felmegy a fürdőbe kezet mosni.
- Ne! - suttogtam, amikor fellépett az első lépcsőfokra. Tudtam, hogy csak ürügyre szolgált neki a kézmosás, hogy kettesben hagyhasson Harryvel, hisz a földszinten is volt fürdő.
- Nem szakácsnak készült - nevetett fel Harry, mikor a konyhaajtóhoz lépett, és benézett.
- Csak nekem akart kedveskedni - mondtam, és figyelmetlenül elsétáltam mellette.
A konyhát valóban elborította valami tejszín szerű hab állagú valami, amibe valószínűleg Caroline egy kicsit több élesztőt rakott a kelleténél, én pedig egy rosszul kiszámolt lépéssel elcsúsztam, a ruhám pedig tiszta ragacs lett.
- Remek - morgolódtam a földön ülve. Az első gondolatom az volt, hogy Harolddal remek kapcsolatnak nézünk elébe, amikor már most kétszer kerültem padlóra jelenléte miatt.
- Hadd segítsek - próbálta mondani Harry, ám a nevetéstől nemigen jutott lélegzethez. Kacagása betöltötte az egész helységet, én meg csak lemondóan csóváltam a fejemet. Mikor végre abba tudta hagyni, akkor három hatalmas lépéssel átszelte a konyhát, fogott egy tálat a mosogatóból, és teleengedte langyos vízzel. A tállal együtt odajött hozzám, és elkezdte feltörölni a trutyit körülöttem.
- Én is meg tudom csinálni - kaptam ki a rongyot kezei közül, és folytattam munkáját.
- Szóval nem bocsátottál meg - mondta, mintsem kérdezte, szemeit mélyen tekintetembe véste, tudta, hogy tudatmódosító hatású pillantása.
- Nem erről van szó. Csak én is feltudom törölni - mondtam durcásan megszakítva a szem kontaktust, mielőtt túl késő lett volna. Kezeim ok nélkül remegtek meg, és idegességemben olyan erővel nyomtam a tálba a rongyot kimosásra, hogy az egyenesen az ölembe borult.
- Valóban - kuncogott Harry, feje már vörös volt a visszatartott nevetéstől.
- Nevess csak - vágtam hozzá durcásan, majd teljes erőmből megfogtam egyik karját, és elkezdtem lefelé húzni. Egy pillanatra elvesztette egyensúlyát, lépett egyet oldalra, majd újra biztos lábakon állt. Én azért nem adtam fel, és elhatároztam: ha törik, ha szakad, a földön fog landolni.
- Szép próbálkozás - nevetett.
Felálltam, és minden erőmmel azon voltam, hogy elhúzzam, de izmos teste nem mozdult.
- El fogsz esni! - célzott a földön úszó ragacsos vízre, amelyben én mezítláb álldogáltam.
- Ne félts engem, Styles! - mondtam a nagy erőlködés közepette.
- Styles, mi? - nevetett fel megszólításán. - Szóval így állunk, Miss Lambrick? - rántott egyet karján, aminek hatására lábam megcsúszott, és majdnem hátravágódtam. Már összeszorítottam szemeimet, várva a fájdalmat, kezemet már reflexből a fejem felé lendítettem, de nem történt semmi. Csukott szemeimen keresztül éreztem Harry közelségét. Mikor felnyitottam szemhéjaimat, rájöttem, valójában ő tart, egyik hatalmas keze hátamon pihent, a másik combjaim alá nyúlt be, így teljes testsúlyom rá nehezedett. Egyik tenyeremet mellkasára fektettem, ujjaimmal nyakláncát birizgáltam. Minden más kiszorult látószemszögemből, csak ő volt, gyors zihálását rendezte, és átváltott lassú, mély lélegzet vételekre. Pillantását rajtam pihentette.
- Elengedhetsz - szóltam kicsit később, mikor már kínossá vált a csönd.
- Nem akarom, hogy vége legyen a pillanatnak - suttogta, ajkaival minden betűt szépen megformázott, hangja még így is tisztán csengett.
- A jó dolgok attól vállnak ki a szürke hétköznapokból, hogy elmúlnak - válaszoltam.
- Khmm - köszörülte meg a torkát pár másodperccel később, és lassan felemelt. Megdöbbentett, milyen könnyedén mozgatta testemet.
- Köszi - szóltam csendesen, mikor talpam ismét megérintette a konyha hideg kövét.
- Úgy látszik azért küldött az ég, hogy óvjalak. - Mondatát figyelmen kívül hagytam, mert természetfeletti létemben túl nagy jelentőséggel bírt, hogy rögtön válaszoljak rá.
- De azért ennyivel még nincs vége - húztam sunyi mosolyra számat.
Megrázta fejét, hogy elmúljon az előbbi események okozta mámoros állapot.
- Ha harc, hát legyen harc - válaszolta. Felkapott, ismét a karjai között találtam magamat. A mosogatóhoz vitt, ott letett és megnyitotta a csapot.
- Nem - szögeztem le, mikor tudatosult bennem, mire készül.
- De - közölte, és már kezdetét is vette a fröcskölés.
Az előbbi tálért nyúltam, és a csapból zubogó víz alá nyomtam. Persze, ő próbált félre lökni, de mostmár én is szilárdan álltam helyemen. Amikor megtelt, egyszerűen Harry fejére borítottam. Fürtjei vizesen tapadtak homlokára, inge színe világosból sötétre váltott, prüszkölt kicsit, és hátrált pár lépést, majd megfogta a kezemet, és magával rántott a földre. A lendület kicsit meglökte az asztalt, aminek széléről leborult a liszt, és a fehér por záporként hullott ránk.
Nevetve ütögettem mellkasát, de megszólalni nem tudtam, a szavak nem voltak elég kifejezőek számomra.
Harry egy egyszerű mozdulattal fordított helyzetünkön, hogy én kerüljek alulra, ő pedig felém hajolt, karjait befeszítette arcom két oldalán, hogy tartsa magát.
- Dominica, ha most, - kezdte és nagyot nyelt - ha most ismét megcsókollak, akkor megint megpofozol?
- Nem - ráztam meg a fejemet.
Lassan ereszkedett lefelé, mintha csak fekvőtámaszt csinálna, ajkai résnyire szétnyíltak, fehér fogai megcsillantak.
- Mindig így kellene edzenem - mondta már szinte szájamba.
- Fiatalok, merre vagytok? - csendült fel Caroline hangja, a padlón pedig megjelent árnyékképe.