15. fejezet - Csömörből vödörbe

" Néha kissé fájó beismerni az ősi tudományban rejlő igazságokat."

Dominica

A napok gyorsan teltek, a naptárlapok egyre gyorsabban hullottak el, s nekem már-már természetessé vált Harry közelsége.

- Hát, tudod anya van ez a fiú - halkult el a hangom, jelezve, hogy titok következik. Jó volt vele újra beszélni, hangja valahogy erőt adott, még ha orroltam is rájuk egy kicsit. Lassacskán kénytelen voltam beismerni, hogy az élet megy tovább.

- Igeeen - nyújtotta el a szót, belemenve a játékba. Bár éreztem hangja mellett a mögöttes tartalmat; azt, hogy bármit megtenne, hogy kiengeszteljen.

- És hát kedves, aranyos, jóképű és szexi, és megértő, és és és ahh... - fulladtam bele mondanivalómba. Úgy látszik, butaság volt még a kísérlet is, hogy megpróbáljam egy levegővel felsorolni Harry jó tulajdonságait.

- És szeret? - kérdezett vissza kedvesen.

- Hát, persze! - nevettem fel szeleburdiságomon, hisz a legfontosabbat hagytam ki.

- Akkor rendben. Üzenném neki, hogy nagyon vigyázzon az én egy szem lányomra! - mondta bolondos hangnemben közölve a világ legkomolyabban gondolt mondatát.

- Milyen volt a temetés? - kérdeztem még halkabban, mint az előző beszélgetés zajlott.

- Jaj, kicsim, nem szeretném most elrontani az örömödet! Hisz látod, ha valamit az ég elvesz, ad helyette mást! - terelt.

- Alexet semmi sem pótolhatja! - csattantam fel az ostoba feltételezésen.

- Tudom, hogy most így érzed, de az idő előrehaladtával majd minden vele kapcsolatos aggodalmad elmúlik. Bár teljesen el sosem felejted, de évek múlva majd csak akkor gondolsz rá, a kezeid közé akad egy régi fénykép. Ennek egyszerű magyarázata, hogy akkor már saját családod lesz, és a saját gyerekeid miatt fogsz aggódni!

- De...

- Kérlek, ne szakíts félbe! Köszönöm. Tudod, minden embernek, és főként nőnek a gyermeke a legfontosabb. A saját épséged családalapítás után teljesen háttérbe veszik, a férjed pedig hiába lesz fontos, mégiscsak a gyermek visz minden figyelmet. Hisz az a te és a lelki társad vére, húsa lesz. Neked a testvéred volt, akivel egyszer úgyis alábbhagyott volna kapcsolattartásod. Ellenben nekem és apádnak ő a gyermekünk volt. Nekünk örülnünk kell neked, de mégis mindig ott fog bujkálni bennünk az érzés, hogy lehetett volna másképp. És minden gyomorgörcsömkor eszembe fog jutni, hogy itt bizony két magzatot hordtam ki- osztotta meg velem gondolatait, teljesen feltárulkozva.

- Legyen neked igazad - hagytam rá, mert már elfogyott ama tartalék erőm, amit az értelmetlen érvelésre tartogattam.

- És mikor jössz haza? - terelt egy kifinomult manőverrel, méghozzá ügyesen.

- Hát, ez a másik, amit meg kell beszélnünk, ha már a pasizási technikáimat kitárgyaltuk - kezdtem finoman.

- Dominica, megijesztesz! - szisszent fel.

- Nyugi, semmi olyan, amire ne lehetnél később büszke- mondtam, majd összeszorítottam a fogsoromat.

- Ne kertelj! - szólított fel.

- Szóval... Az eredeti repülőjegyem már elúszott, hisz a terv szerint már New Yorkban kellene élveznünk a vakációt, majd onnan repülnénk haza. - A többes szám már annyira megszokottan, természetesen jött, hogy nehéz volt egyes számban folytatni. - De ez nem így történt - köszörültem meg a torkomat. - Szeretném, ha az új jegy ára nem titeket terhelne- jelentettem ki.

- Jaj, kicsim, ezzel te ne törődj!- hallottam anya sok jót nem sejtő hangját egy másik kontinensről.

- De, anya! - határoztam. - Tudom, hogy bár nélkülöznünk sosem kellett, mégsem adatott sosem lehetőségünk a pénzszórásra, és ilyenfajta nagyobb kiadásokra. És most te hallgass végig! - szólítottam fel, megelőzve, hogy közbeszóljon. - A fiú, akiről annyit áradoztam, nem akárki. Állást ajánlott. Illetve nem ő, ő csak közvetített- szépítettem egy kicsit a dolgokon. - Igazából a főnöke.

- Ugye nem valami illegális? - vágott kérésem ellenére közbe hőn szeretett anyukám.

- Dehogyis! - mostam tisztára magam. - Egy filmről lenne szó.

- Ez elég tág fogalom - állapította meg.

- Egy filmforgatásról lenne szó - bővítettem.

- És hogy jössz te a képbe? - gyanakodott.

- Az egyik modell lemondta a szerepet, és Har... és a főszereplőnek nem akadt új partner. Így Ronald, a főnöke, megkért, hogy ugorjak be.

- Vetkőzni kell? Egyáltalán milyen film? Felnőtt? - érdeklődött édesanyám, kicsit talán túlreagálva a dolgot.

- Nem, egyáltalán nem. Anya, nem mentem keresztül semmilyen agymosáson, még meg van a józan eszem! - védtem magamat. - Miből gondoltad ezt?

- Hát, drágám, be kell vallani, sosem voltál egy színész alkat. Úgy tudom, komoly lámpalázzal küzdesz minden nyilvános megjelenésed előtt.

- Talált.

- Ráadásul ebből kifolyólag színészi múltad, tapasztalatod sincs - vezette le rémképekkel díszített gondolatmenetét, és vele párhuzamosan folytatott összeesküvés elméletét, amelyet legalább hang formában nem adott tudtomra.

- Ez így igaz, de erre nincs is szükség. A főszereplő barátnőjét alakítom, és csupán néhány percet fogok szerepelni. Szövegem alig lesz, néhány mosolyt meg már csak meg tudok ereszteni.

- Nem tudom, kicsim. Olyan baljós érzéseim vannak nekem. Miért pont te jöttél a képbe? - kérdezősködött tovább.

- Anya, neked mindig. És azért, mert mégiscsak a főszereplő barátnője vagyok a valóságban is.

- Rendben. Pontos adatokat akarok hallani. Először is, ki a te nagy szerelmed? - kérdezett rá nyíltan.

- Első számú szabály, higgy a fülednek! - figyelmeztettem. - A becsületes neve...

- Dominica! - hallott türelmetlen felszólítás a másik oldalról.

- Harry Styles - mondtam ki egy szuszra.

Furcsa hangok jöttek át, valószínűleg ő is levegőért kapkodott.

- Mégis hogy a fenébe ismerted meg te Harry Stylest? - kérdezte a megszokottnál magasabb hangon. - Azért tisztázzuk: az a göndör fürtökkel megáldott fiú abból a tiniknek való nyálas filmből? - tette hozzá bizonytalanul.

- Igen anya, Ő az. És megismerkedésünk történetét már elmeséltem úgy öt perccel ezelőtt.

Az első sokkon túl volt, ám ezek után majdnem harmadik világháborút robbantott, amilyen mennyiségű kérdéssel bombázott, ráadásul amilyen gyorsaságban kérdezte... Azt hiszem, a második sokk a telefonszámla érkeztével fogja érni.

- Kopp-kopp! Bejöhetek?

A hang hallatán először összerezzentem, mert nem számítottam hirtelen felbukkanására, de furcsamód kellemes bizsergéssel is eltöltött. Bólintottam, és felültem az ágyamon, amin már szinte lehetetlen pózban helyezkedtem el.

- Most le kell tennem! Látogatóm jött! - közöltem anyával, olyan hangsúllyal, amiből biztosra kiértette, hogy Harry van itt.

- Rendben, menj csak! - vette tudomásul tapintatosan. - De várj, még egy pillanat! Kérlek békéljetek meg Carolinenal!

- Rendben - bólintottam beleegyezően, majd megszakítottam a vonalat.

- Apukád már készíti a baltát? - telepedett mellém Harold.

- Miből gondolod, hogy a szüleimmel beszéltem? - néztem rá komolyan.

- Ki mással? - nevetett fel.

- Vannak barátaim, meg ilyesmik - célozgattam.

- Ha velük beszéltél volna, nem csaptad volna le ilyen gyorsan.
- Nem csaptam le, csak inkább foglalkozok veled, aki itt vagy velem, mint a világ másik felén lévő emberekkel! - néztem rá.
- Értem. De attól még a szüleiddel beszéltél - nem adta fel a témát.
- Anyukámmal- vallottam be. - Apa még nem tud rólad.
- Akkor még biztonságban vagyok - állapította meg.
- Apa sem eszik embert... Csak alkalmanként - nevettem fel.
- Nagyszerű! Most igazán megnyugtattál.
- Csak nem vaj van a füled mögött, Harold? - néztem rá kihívóan.
- Hová gondolsz, Domo? - kérdezett vissza, és egy lendülettel magához rántott, majd játékosan összekócolta hajamat. - De azt ugye tudod, hogy még meg is fogsz unni, ha még filmet is együtt forgatunk?- vette elő szokványos pimasz mosolyát.
- Azok után, hogy tegnap háromszor kísértél haza? Ez kizárt dolog! - kacagtam. - Várj, te hallgatóztál?
- Nem tudom ki akart sétálni - tárta szét kezeit értetlen arccal. - És csak egy ici-picit.
- Nem tudom ki akart a közelemben lenni - vágtam vissza.
- A sors furcsa fintora vagy te, kicsi lány - simogatta meg arcomat néhány pillanatnyi hallgatás után, mikor rájött, nem tud megfelelően válaszolni. - Egy angyal, akinek kihullott egy tollpihe a szárnyából, mikor zuhant a mennyből a karjaim felé - zárt ölelésébe. - A pihe pedig kecses táncát járván csintalan tervet szőtt: megcsikizte a sors orrát, az pedig tüsszentett egyet. Így keletkezett az a grimasz és így kavarodott fel minden körülöttünk.

- Mikor tanultál meg így bókolni? - néztem fel mosolyogva, bár az angyali hasonlat ismét többet rejtett számomra a kelleténél.

- Látod, pont erről beszélek! Eddig a számba kellett rágni minden egyes szót, most rád nézek, és elöntenek. Eddig az duzzasztotta a mellkasomat, ha én voltam egy lánynak az első - ami már számtalanszor megesett - nálad pedig azt kívánom, bár én lehetnék a utolsó!

- Ámen! - adtam áldásomat saját kapcsolatunkra, miközben egyre csak arcát kémleltem. - Azt hittem, te nem szereted a csöpögő romantikát - jegyeztem meg.

- Az ember egyszer tesz ki magáért, és tessék! - nevetett fel, és elengedett szoros öleléséből.

- Nem azért mondtam! - mentettem a menthetőt.

- Nem, késő! - húzta fel orrát.

- Valahogy csak ki tudlak engesztelni! - bújtam hozzá mosolyogva.

- Nem, az lehetetlen! - emelte fel fejét olyannyira, hogy már a plafonnal volt párhuzamos.

- Felajánlok egy puszit - kezdtem az üzletelést. Megrázta a fejét. - Két puszit- tettem fel következő ajánlatomat. Ismét csak fejrázás jött válaszul. - Akkor egy csókot - dobtam be az aduászt, de meglepetésemre ismét megrázta fejét. - Akkor nem kapsz semmit! - tártam szét karjaimat.

- Jó, akkor most nagylelkű leszek. Egy puszi és egy csók, és megegyeztünk - közölte. Kezet fogtunk, majd ujjaink összekulcsolódtak. Magához rántott, és még mielőtt rossz hírem kerekedne, tisztességesen, legálisan behajtotta rajtam tartozásomat; megcsókolt.

***

" Az igazság sosem győzhet a hazugság aljas eszközeivel szemben. "

Harry

 - Jaj, Annabell, én már ezt nem bírom! - nyafogtam ki magamat. Annabell a fodrászom volt, talán az egyetlen biztos pont a folyton változó stábban; Ronaldot leszámítva.

- Szereted a csajt? - kérdezte komolyan, a tükör segítségével folytonos szemkontaktust tartva velem.

- Persze - vágtam rá azonnal.

- Én a helyedben fognám, és lelépnék vele.

- Ha ez ilyen egyszerű lenne! De neki normális élete van. Ott a suli, a barátok, a szülei, nem tűnhetek el vele a föld színéről! Hidd el, már annyi módot átrágtam, annyi kibúvót kerestem, de egyikkel sem lettem előbb.

- Akkor nem tudom - vonta meg a vállát. - Figyelj, Harry! Bírlak, meg minden, hisz már jó pár éve csinálom a hajadat, de még mindig csak a fodrászod vagyok, és nem holmi szerelmi tanácsadó!
- Ok, bocsi - dőltem hátra duzzogva.
- Nehogy már megsértődj! És tartsd a szemed Ronaldon, mert még nem járt olyan fiatal lány itt, akinél nem próbálkozott be! - hagyott magamra.
- Szuper - puffogtam magamnak.
- Öt perc és felvétel - mondták be, ami egyet jelentett a halálommal. Tudtam, hogy most Dominica is itt lesz, és ez most egy különleges helyzetet fog előidézni, de azt nem tudtam megmondani, hogy nekem ez könnyebbség lesz, vagy nehezíti dolgom.
Fogtam az ásványvizes üvegemet, és a srúdióba battyogtam. Arcomon végigcikázott egy izzadtságcsepp, amelyet az izgalom és a hatlamas reflektorok közös gyermekének tudtam be.
Szemeimet körbefuttattam a hatalmas teren, de Dominicát nem láttam. Hirtelen valaki hátulról befogta a szememet. Kezeimet a kis női kezekre fektettem, és lejjebb csúsztattam őket, hogy végül egy ölelés jöjjön ki a helyzetből, majd szembefordultam a karok tulajdonosával.
- Szia, Domo! - köszöntöttem, és közben lágy táncot jártam az idegein.
- Hello! - köszönt összevont szemöldökkel. - Nem is mondtad, hogy ez ilyen régi időkben játszódó film. Tök jók ezek a ruhák - örvendezett. Mindig is sejtettem, hogy Domi nem az a haragtartó típus.
- Bocs, nem gondoltam, hogy ez számít - vontam meg a vállamat. - Engem már rég nem érdekel, milyen karaktert játszok- viccelődtem savanyú és keserű keverék ízesítésű humorommal. - Egyébként legalább látod, milyen szexi vagyok öltönyben - húzogattam fel-le szemöldökeimet.
- Legalább látok egy öltönybe öltöztetett majmot! - lökött oldalba, majd elindult előre. Nem zavarta, hogy sosem járt még itt.
- Szevasztok fiatalok! - köszöntött minket álmosan Ronald. Nem mondja komolyan, hogy még csak most kelt?
- Ennyire ne vágyj a sírba - köszöntöttem gunyorosan.
- Harold, te csak akkor beszélj, ha a forgatókönyv azt szükségessé teszi - nézett rám megvetően.
- Örömmel - fordítottam neki hátat.
- Dominica! - a hátamon felállt a szőr ettől a névtől ezen a hangon. - Milyen reggeled volt?
- Köszönöm, jó.
Itt kezdődött az a bájcsevej, amelyet még ama monoton hang sem szakított félbe, amely közölte, hogy a forgatás elkezdődik. A kamerák azonban még pihentek némi ideig, amíg Ron körbevezette Domit, megmutogatott neki minden technikai kütyüt,és elmagyarázta a forgatás menetét.
- Örülnék, ha kevesebbet szövetkeznél az ellenséggel! - súgtam oda Dominak, mikor már mindenki felvételre készen beállt a helyére.
- Sosem fogom megérteni, miért utáljátok ennyire egymást - érkezett a számomra megdöbbentő válasz.
- Bár ne tudnád - ez volt a végszavam.
A csapó éles hangjára megindultak a felvevőgépek, és kemény munka elé állítottak minket. De mégis tartotta bennem a lelket az a szürke szempár, melybe végre nem tettetett szerelemmel kellett néznem.

***

" Semmi sem tart örökké. Ez jelent jót is, rosszat is. Egy matekórán frissítő eme bejelentés, de az életben, ahol szövevények fognak közre minket, szinte minden alkalommal fájdalmat vonz maga után. "

Dominica

- Dominica, bejönnél az irodámba? Lenne még egy-két aláírni való papír - lépett mellém Ronald. Harry alig észrevehetően megrázta a fejét.

- Persze - válaszoltam halkan, majd elindultam az említett helység irányába vezető folyosón. Harry a homlokára csapott, én pedig értetlenül fordultam hátra.

- Ezek az átkozott papírok, már sokszor el sem tudok igazodni köztük - csukta be Ronald mögöttem az ajtót. Valami kattant egyet, de nem igazán törődtem vele. - Na, hol is vannak? - húzta ki íróasztalának fiókát. - Meg is van.

Tollat vettem kezeim közé, és lehajoltam, hogy aláírjam a megfelelő példányokat különböző szerződésekből és jogvédelmi papírokból.

Ron lassan a hátam mögé sétált, és már frusztrálóan közel tartózkodott hozzám. Baljós megérzések keltek bennem életre, ezért megkétszereztem írási tempómat, mit sem törődve a külalakkal.

- Kész - sóhajtottam fel, és felegyenesedtem, miközben már fordultam is meg, azzal a feltett szándékkal, hogy már húzok is. Biztos voltam benne, hogy Harry a kocsinál vár. Azonban ahogy újra elnyertem magasságomat, egy arccal találtam szembe magamat, miközben a hozzá tartozó test már nekem nyomódott. - Mit csinálsz? - kérdeztem hebegve, kerülve a szemkontaktust.

- Jaj, édesem, ne játszd meg magadat! - röhögött fel Ronald. - Nem hiszem el, hogy egy olyan gyönyörű lánynak, mint te vagy, pont egy olyan nyápicra van szüksége, mint ez a Harold gyerek!

- Harry nem nyápic! - védtem meg, de nagy kár volt. Ron egyik hideg keze hátulról nyakamra fonódott, és szorítani kezdett. Felszisszentem.

- Előttem ne védd azt az álszent hazudozót! - köpte elém a szavakat.

- Mit értesz ezalatt? - kérdeztem vissza, inkább időhúzás végett, mintsem érdekeltségből.

- Hát mégsem igaz az a nagy szentszövege? „Én mindig igazat mondok! Sosem tudnék hazudni ilyen gyönyörű és követelőző szemeknek!” - utánozta gúnyosan Harryt. Összevontam szemöldökömet. - Bizony kislány, üdvözöllek Hollywoodban! Üdv itt, ahol mindenki csak érdek kapcsolatokat teremt! Itt, ahol senki sem ártatlan!

- Mit akarsz? - mondtam türelmetlenül.

- Á, csak kicsit felvilágosítani téged, hogy kicsoda is a te pasid valójában! Ő az, aki miatt meghalt a bátyád! - közölte hidegvérrel.

- Nem hiszek magának! - tettettem higgadtságot, de valójában csak kétségbeesetten vergődtem. Mégis, amit mondott, olyan képtelenségnek tűnt...

- Nem jól teszed, kicsi lány! - húzott magához teljesen. - De tudd, az a gép nem véletlenül robbant fel!

- Hazudik! Baleset volt! - fektettem minden bizalmamat mondataimba.

- Persze, a rendőrség így könyvelte el, mert valaki - és eme szót igazán megnyomta - sokat perkált érte. Erre felé már csak így működik az élet. De ők is pontosan tudják, hogy nem véletlen zuhant le az a szerencsétlen vasmadár! Hisz az a motor nem véletlenül állt le ott, ahol. Minden ki volt számolva!

- Nem mond igazat! - húztam magam össze a lehető legkisebb helyre, de erős markai közül nem volt menekvés. A hallottak és a félelem közös erejét bevetve olyannyira sokkolt, hogy már nem tudtam gondolkodni, nem tudtam döntéseket hozni, és legfőképp mérlegelni, mennyi a hallottak igazságtartalma.

- Ugyan már, hogy lehetsz ennyire naiv? - forgatta meg szemeit. - Ez egész csak színjáték! Nem szeret! Egyszerűen csak a bűntudat hajtja a veled folytatott kapcsolata során! Hisz gondold csak végig, mennyi kapcsolata lehet egy színésznek? Ráadásul piszkos kapcsolata! Na, még mindig úgy szereted?

Erőtlenül ingattam meg fejemet, és mereven bámultam magam elé.

- Nem hát! Hisz neked férfi kell! - mondta, és megcsókolt. Minden erőmet abba fektettem, hogy eltoljam magamtól, de túl gyenge voltam ahhoz, hogy szembeszálljak egy izmos férfival. A következő percek összefolytak. Ronald kezeit erőszakos, függetlenül akaratomtól becsúsztatta pólóm alá.

- Hagyjon békén! - kiabáltam, amilyen hangosan csak tudtam, de senki nem hallotta.

- Nyugi, nem fog fájni! Sőt, élvezni is fogod! - csillantak fel szemei. A sokk olyan erős volt, hogy szinte mozdulni sem bírtam.

- Állj ellen a végletekig! - tápláltam agyamba. Gyenge, túlságosan is női kezeim pólómat szorították derekamhoz, azonban az anyag gyorsan szakadt.

Ronald az asztalhoz nyomott, amiről minden papír a földre hullott a lendület következtében.

- Ne! - ordítottam, kapálóztam, mikor fekete farmerom gombjához érkezett. Próbáltam a lába közé célozni rúgásomat, de mozgási lehetőségem túlzottan korlátozott volt egy ilyen hadművelethez. Végül minden erőmet felhasználva, valami csodával határos módon kiszabadultam Ron alól, de csak az ajtóig jutottam. Ott azonban hiába rángattam a kilincset, az ajtó zárva volt.

- Nem akartam, hogy látogatóink legyenek! - kacsintott rám.

- Segítség! - ordítottam utoljára, mert aztán leszakított pólómból egy darabot, és a számba tűrte.

- Nem menekülsz! - közölte. Erőtlenül hanyatlottam karjai közé.

- Nem megmondtam, hogy ő tabu?! - hallottam egy túlontúl ismerős hangot. Valaki leszakította rólam a férfi testet. - Dom, fuss! - ordította, én pedig mindent hátrahagyva, vissza nem nézve rohantam a kijárat felé. Hallottam még valami lövés szerű durranást, majd mintha valami nehéz tárgy vagy test zuhant volna a földre, de nem volt merszem visszafordulni. A rémület úrrá lett rajtam. Szedtem vézna, izomzat nélküli lábamat. Az utcára kiérve nem tudtam, merre induljak. Szakadt ruhám miatt megvetően pillantottak rám az emberek.